Iskolánk facebook oldala

Iskola a közösség érdekében

              A Service Learning egy olyan oktatási módszer, amely a közösségi szolgálatot ötvözi a tanulással, hogy a diákok valós tapasztalatokon keresztül mélyebb megértést szerezzenek egy adott témáról. A diákok valamilyen közösségi munkában vesznek részt, amelynek célja, hogy javítson a helyi közösség életén vagy megoldjon egy társadalmi problémát. Ezzel párhuzamosan a tanulók reflektálnak az élményeikre, és az elméleti tudást a gyakorlatban is alkalmazzák, ami fejleszti a kritikai gondolkodást és a társadalmi felelősségvállalást. A módszer célja a tanulók személyes fejlődése és a közösség javítása egyaránt.
            A 2023/2024-es tanévben a IV.A osztályos tanulók (jelenleg V.A osztály) Sándor Emőke tanítónő irányításával egy egész tanévet felölelő tevékenységet valósítottak meg, amely túlmutat az iskolai tanuláson.
Sikeresek voltak, hisz a 41 bejelentkezett projektből beválasztották a nemzetközi 10 legjobb közé. Az országos versenyen I. díjjal jutalmazták az „Élhetőbb bolygót az unokáinknak” című projektjüket. A díjazás mellett a legfontosabb, hogy a mindennapokban kellemes hangulatban, motiváltan, jókedvűen tanultak, fejlődtek, önkénteskedtek, csapattá kovácsolódtak.

Fürkész Helyesírási és Nyelvhelyességi Verseny országos szakasza

Április 22-én szervezték meg Nagyszalontán a Fürkész Helyesírási és Nyelvhelyességi Verseny országos szakaszát, ahol iskoláink tanulói díjazásban részesültek!
Erdő-Bálint Márk III.A osztályos tanuló dicséretben részesült, Nagy- Elek Panna IV.C osztályos tanuló Corvin különdíjat kapott.
Gratulálunk tanulóinknak a sikeres részvételért, valamint felkészítő pedagógusaiknak, Sándor Emőke-Erika és Ülkei Edit tanítónőknek!
Az iskola vezetősége
 

Napsugár Öttusa Bajnokság megyei szakasza

Az április 21-én Zetelakán megrendezett Napsugár Öttusa Bajnokság megyei szakaszán a III.A osztály Bagolyfiókák csapata III. helyezést ért el!
A csapat tagjai: Pápay Hunor, Katona Magor, Kovács Dávid, Nyisztor Levente.
Felkészítő pedagógusok: Sándor Emőke Erika tanító néni és Pápay Géza testnevelés tanár
Gratulálunk tanulóinknak az elért eredményhez, gratulálunk felkészítő pedagógusaiknak!
Az iskola vezetősége